Az életmű még nincs kész. Ki tudja, hány év, hány évtized áll még a szerző és
az olvasók előtt, de az anyag már eddig is olyan gazdag, hogy elérkezett az idő
a legkiemelkedőbb darabok összegyűjtésére. Már csak azért is, mert egyre
nyilvánvalóbb, hogy jelentős alkotó képe rajzolódik ki az irdatlan mennyiségű
szövegből, amelyet megírt, elmondott, sőt egyes kivételes alkalmakkor eldalolt.
Ebben az életműben nem egyik vagy másik vers emelkedik ki, hanem az egyik veszi
a hátára a másikat, a másik pedig a következőt. Egyszer egy haiku tömörsége és
ereje tart meg apró vállán egy nagy ívű ódát, máskor meg egy ballada
kétségbeejtő homálya mögül harsan föl a harci kürt, amely győzelmes csatára hív
újra meg újra. Drámai, tragikus költészet ez, még akkor is, ha az olvasót néha
megnevetteti. De hát ez az igazi nagyság jele: egyszerre kell rajta sírnunk és
nevetnünk. Sok erőt, elszántságot és bátorságot hozzá! Nekünk!