Hirtelen megvénült versíró alak lévén, el kell árulnom, hogy rossz viszonyba
kerültem a költészettel. Kiábrándultam belőle. Kiábrándultam persze már
serdülőkorom hajnalán is, majd húszévesen fejet hajtottam egy-két kortárs költő
előtt, Tandorit mondjam, és Petrit, Balaskót, Erdélyt egyelőre hiába mondom,
senki sem ismeri őket, azután - talán hiúságból - beadtam a derekam, és most
bánom a bűnömet. És olvasom a nálam jóval fiatalabbakat, nézem, ki mindenki adja
be utánam a derekát még, és miért teszi, és időnként megakad a szemem egy-egy
versen, egy-egy néven, ha több vers is felsorakozik alatta, szorítva, nyomva,
egyik darab a másikát. Így jártam sok évvel ezelőtt Takács Nándorral, akinek a -
főleg rövidebb - darabjai szinte azonnal a szemembe szöktek, tapinthattam őket a
szememmel, éreztem az anyagukat, érdességüket, vagy keményebb, lágyabb állagukat
(az állag szó Tandori-ültetvény bennem), és még valami egészen különös jelleget:
hogy a fogalmiság és a metafora gyakorta megy ölre egymással ebben a
költészetben. Pedig ha valami idegen ettől a Lírától, az a bajkeverés. Bajok,
fájdalmak, bánatok s egyéb érzületek természetesen bőven szóhoz jutnak benne, ám
- és ez a szerző égi szerencséje itt a földön - olyan vidéken, olyan tájban
mozognak, lélegeznek, formázzák magukat, egymást itt a sorok, a
sor-áthajlítások, hogy az olvasó, ez esetben én, győzöm szippantgatni a bakonyi
levegőt. Takács magánügye ugyan, a versolvasónak viszont annál üdítőbb élmény
részesülni e verseken keresztül a vidék rádiócsendjéből, Pannonhalma, az apátság
közelségéből, amely valamit még az őskeresztény időszakból is megőrzött, és ami
egész biztosan segítette, segíti (maga)tartásában a költőt. Tudom, hogy régóta
többen írunk, mint amennyien olvasnak, olvasunk, és ez financiálisan több mint
probléma. Ám ha azt veszem, hogy a versírás, ha úgy esik, voltaképpen
kinek-kinek az imabeszéd-gyakorlata, függetlenül attól, hogy vallásos-e vagy
sem, egész biztosan közelebb visz bennünket a Transzcendens Fülhöz, mintha csak
prózailag diskurálnánk egymással. Takács rádiócsendje az Ő frekvenciáját
kapizsgálja. Marno János