Sági György új regénye Pompeji ősi városában játszódik, ahol a mából a múltba
tévedt főhős az emberi lét alapkérdéseit vitatja meg újdonsült barátjával,
miközben a Vezúv kitörésének vészjósló előjelei árnyékolják be a város lakóinak
utolsó napjait. A szerző egyes szám első személyű hangja nem titkoltan azonosul
a váratlanul a múltba cseppent főszereplővel, aki egy turistacsoporttal érkezik
a Vezúv lábához. Az út során találkozik egy titokzatos idegennel, aki mintha a
város élő lelke volna. Kísérőjéül szegődik Pompeji felfedezése közben, segít
feltárni az ókori település múltját és rejtélyeit. Izgalmas találkozásokon
keresztül vet fel olyan kérdéseket, mint az identitás, az idegenség, a hit és a
szabadság. Végig követjük őket a kocsmába, a korabeli fürdőbe, majd egy előkelő
házba, az úton végig társuk a kettőjük közti diskurzus, érzéki élvezetekről,
judaizmusról, zsidókról és rómaiakról. Helyszín a Római Birodalom, Pompeji
utcaképe, tógát viselő lakóival, gladiátorokkal az amfiteátrumban, gazdag
lakomákkal és a hordóban érlelt római különlegességgel, a garummal. A regény
központi szimbóluma, a vulkán, tökéletes metafora az élet kiszámíthatatlanságára
és törékenységére, az egyre jobban kibontakozó filozófiai beszélgetések pedig
rávilágítanak a mindenség alapvető kérdéseire. A könyv egyszerre szórakoztató és
elmélyült, tele szimbólumokkal és irodalmi utalásokkal, amelyek elmélyítik a
történet mondanivalóját. ?A kultúrák, civilizációk, világok ideje lejár, a
nemzedékek jönnek és mennek. Ami nem szervesen pusztul el, furcsa módon néha
megmarad, mint Pompeji, és intenzív, halott jelenléte alkalomról alkalomra
zavarba ejtően közel hozza a múltat. Pompeji időkapuként tárul ki ebben a
könyvben a teremtő fikció előtt, s hirtelen megmutatkozik, hogy kétezer év
távolság ellenére mennyire összeszövődik az I. század válságkorszaka a miénkkel.
Vannak idők, amikor mindenki úgy érzi, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy,
ahogy eddig mentek. Sági György új regénye azt igyekszik megérteni, milyen
fontosságot fenyegetett akkor, és milyet fenyeget ma a válság; hogyan válik
bizonytalanná a folytonosság és a béke, és hogyan igyekszik mindennek ellene
szegülni a kultúrtörténeti esszéregény erotizáló nyelve. Hogy mire jók az
egymással rivalizáló hagyományok, kínálnak-e kapaszkodót, vagy csak a káoszt
növeli versengésük, amelyből kinő a születő kereszténység. Egy nap a történelem
két oldalán, a katasztrófa előszelében, úgy, mintha a béke, a Pax Romana tárgyi
és szellemi kultúrájával együtt örök volna. Úgy, mintha közben mindenki tudná,
hogy a régi világ halálra ítéltetett. Úgy, hogy közben aktuális marad, fenyegető
és felemelő. Mint Pompeji romjai mindmáig.? Vári György irodalomtörténész,
kritikus