Több mint három évtizeddel ezelőtt történt, hogy sikerült szerződést kötni a
határon túli várakat és erődítményeket bemutató vár-útikönyv készítésére
(Vártúrák kalauza III.). Ennek készítése kapcsán jártam be keresztül-kasul
Erdélyt és a környező területeket. Akkor már több mint egy évtizedes tapasztalat
állt mögöttem, s bár az utóbbi évtizedekben is sok helyre eljutottam, még most
sem merném azt mondani, hogy ?mindent ismerek. 1989 előtt minden Erdéllyel
foglalkozó, Magyarországon kiadott könyvért meg kellett küzdeni. Azóta nincsenek
korlátok, útikönyvek, művészettörténeti és történeti művek egész sora jelent
meg, közöttük egyre több a mai határokon túl is. Az Erdélyi műemlékek c. kis
füzetsorozat mintegy félszáz darabja is kitűnően segíti azokat, akik akár utazni
akarnak, akár csak olvasni szeretnének. A pompás képekkel illusztrált fényképes
albumok is lassan már könyvtárnyira duzzadnak. Legutóbb Karczag Ákos és Szabó
Tibor monumentális, a szó szoros értelmében súlyos adattárat tett le az
asztalra, amely az ?összes erdélyi és partiumi meg bánsági erődítmény pontos
leírását, képét, meg alaprajzát és helymeghatározását tartalmazza. Persze vannak
román kiadványok is, amelyek általában kevésbé tetszetősek, és történeti
szempontból meglehetősen sajátos nézőpontot képviselnek: legfőbb céljuk, hogy az
egyes építmények magyar és német vonatkozásait ?eltitkolják. Általában gondosan
ügyelnek arra is, hogy csak a román nevükön szerepeljenek az egyes építmények,
még akkor is, ha a közép- és újkorban sohasem olyan néven szerepeltek a korabeli
dokumentumokban. Ennél is szomorúbb, hogy a romániai ismeretterjesztés és az
iskolai képzés immáron kilenc évtizede következetesen arra törekszik, hogy az
erdélyi területek magyar és román kultúrájának megismerésétől elzárja a román
anyanyelvű népességet, amelynek ma már csupán elenyésző hányada ismeri a magyar
nyelvet s hajlandó ezen a nyelven olvasni, beszélni.