Ivan ?Szergejevics Turgenyev (1818-1883), az orosz kultúra ?aranyszázadának?
nagy alakja 1877 és 1882 között alkotta meg ?őszikéit?, amelyeket Seniliá-nak,
öregkori munkáknak nevezett. Ez a prózaversciklus azóta is az orosz irodalom
gyöngyszeme, nálunk azonban több mint fél évszázada jelent meg utoljára.
Felejthetetlen portrék a feleségét gyászoló kocsislegényről, vagy Jegoruskáról,
a ?becsületes lélekről?, aki még azt is megbocsátja, hogy ártatlanul
felakasztják, rossz költőkről és gonosz kritikusokról; látomások a múzsáról, a
halál közeledtéről, a világ végéről. A varázsigére, hogy ?Feltámadott a nagy
Pán!?, nimfák, driádok és bakkhánsnők hada népesíti be az erdőt, egy régi
verssor a rózsáról az első szerelmet idézi, az ?azúr világ? virágos
messzeségéből édes női hangok szállnak. Mulandóság és szépségek emléke,
csüggedés és életöröm, vágy és lemondás, szeretet és barátság, élet és halál,
zaklatottság és nyugalom ? egy emberélet minden kérdése ott kavarog e
költemények hol tökéletesen komponált, hol tört melódiáiban. A Senilia ötvennégy
év után most új fordításban kerül a közönség elé.