Sütő Csaba András új kötetében a retrospektivitás irányából folytatja a rá
jellemző narrativitást. A tágan értett környezetábrázolás után a megnéztem újra
terei ugyan jobban körülhatárolódnak, valamint igen egzakt, évszámokhoz,
eseményekhez köthető időreferenciákkal is kiegészülnek, az értelmezés tágasságát
azonban éppen ez; a közös tudásba, az ismerősségbe oltott egyéni tapasztalat
adja. A közös tapasztalat, az ismerősség részben a régió és a város ismeretéből
fakad, részben a huszadik század utolsó harmadának kulturális indexeit hozza
játékba. A különböző intertextuális utalások és ráírások rendszerében
magaskultúra és popkultúra összeütközése zajlik, ez a feszültség pedig a
szubjektum irányából tematizálja az egyetemes kérdést: milyen viszonyba
kerül(het) egymással szépirodalom, rockzene vagy épp régi tárgyi kultúra az
egyén kulturális beágyazottsága fényében? A narrativitás és a kulturális
utalásegyüttes mozgalmasságát találón egészíti ki az elmondás mikéntje,
erőteljesen érvényesül a beszéd (és az írás) cselekvésértéke, miközben finom
megmunkálásra vallanak a lokális nyelvváltozat és a társas viszonyok jelzésének
nyelvi megoldásai. Ugyancsak a maga érzékenységében bontakozik ki a gyermeki és
a felnőtt perspektíva konfliktusa és egymásba fordulása, mindez pedig az
önmagáért való nosztalgia felszámolására, a múlt élővé tételére is lehetőséget
teremt.