SIMON KÁROLY (1941-2017) többszörösen kitüntetett (Formatervezési Nívódíj,
Dózsa Farkas András-díj, Ferenczy Noémi-díj) formatervező iparművész, az MMA
néhai tagja. Vidéken, Sarkadon nőtt fel, tanár szülők gyermekeként. 1961-től a
Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakán tanult, épp a magyar
iparművészet nagy stílusés szerkezetváltásának idején, melynek értelmében a
művésznek bele kellett illeszkednie az előírt szocialista termelés
struktúrájába. Tehetségét mutatja, hogy diplomamunkáját, egy átalakított
agyvizsgáló készüléket (elektroenkefalográf ) már a végzés évében megvásárolták,
majd sorra másolták le az európai cégek. Átláthatóra, felhasználóbarátra,
könnyebben kezelhetőre fejlesztette a szerkezetet: azt vallotta, hogy a tárggyal
szemben az ember az első. Dizájnszemléletét a gyermekkorában megtapasztalt
egyszerűség, praktikusság és természetesség jellemezte, mégis rendkívül
dinamikusan és rugalmasan, a technikai innovációkkal folyamatosan lépést tartva
tervezett. Dolgozott a Ganz-gyárban, a magyar erősáramú ipar akkori
fellegvárában. Közreműködött az első elektrokardiográfok elkészítésében, a
MEDICOR röntgenberendezéseinek korszerűsítésében. Tervezett vasútbiztosító
berendezéseket és vasúti irányítóközpontokat, majd villamosmozdonyokat is.
Huszonöt évig tanított az Iparművészeti Főiskolán a Formatervező Tanszék
vezetőjeként, majd az Iparművészeti Múzeum főigazgatója lett. Bár tervezett
tárgyai mára kikoptak a köznapi használatból, tanárként és teoretikusként
formatervező iparművészek generációit nevelte ki. Szilágyi B. András
művészettörténész könyvének első felében Simon Károly mesél gyermekkoráról,
alkotói pályájának kezdeteiről és kiteljesedéséről. A szerző tanulmányában
mindezt korszakspecifikus információkkal egészíti ki és történeti kontextusba
ágyazza a művész innovatív formaterveit, megoldásait.