Első versemet húszévesen írtam, viccből. Ilyesmivel szórakoztattuk egymást
néhány barátommal, unalmas egyetemi előadásokon. Azt a verset azóta leközölték,
sőt el is lopták. Szövege ma már nehezen érthetően avíttas, mivel születése óta
már hatvanhárom év telt el. (Tessék matekolni, hány éves a szerző!) Ezután
évtizedekig csak elvétve jutott eszembe a versírás. Amit ebben a kötetben
olvashatnak, javarészt hetvenéves korom után született. Ami megjelent, azt
álnéven közöltem. Hogy miért? Ugyan, ki bízná magát olyan orvos kezeire, aki
homályos versek írásával szórakoztatja magát? Mert hogy orvos a foglalkozásom.
Ma is praktizálok, de már karrier szempontokkal nem bonyolítom az életemet. Hogy
mi késztet az írásra? Milyen ars poeticát követek? Milyen irányzathoz sorolom
magam? Fogalmam nincs. Poétikához, esztétikához annyit értek, mint madarak az
ornitológiához. (Ezt a hasonlatot Reich-Ranicki német kritikustól oroztam, a
kötet egyébként plágium-mentes).