Jókai mindenkori népszerűségét nemcsak az átlagolvasói rokonszenv
töretlenségének köszönhette, de annak is, hogy életműve az elmúlt bő egy
évszázad során újabb és újabb izgalmakat keltő kihívások elé állította a honi
irodalomtörténet-írást. A terjedelmes szakirodalomban számos olyan kérdés
vetődött fel, amelyeknek megválaszolásával többször is próbálkoztak. A kötet
négy tanulmányában a szerző néhány ilyen dilemma körüljárására tesz kísérletet.
Az első Jókai önéletrajzainak és az író szépprózáját átszelő autobiografikus
szöveguniverzumnak a világába kalauzolja az olvasót. A kérdés, amelyre a szerző
választ próbál adni: milyen képet kaphatunk az önmagáról beszélő és az önmagát
regényei, novellái világába belecsempésző íróról, ha az önéletrajziságot nem az
író biografikus adataiból, hanem azokból a nyomokból kiindulva próbáljuk
megközelíteni, amelyeket az autobiografikus írások és a fikciós szövegek
számunkra felkínálnak? A kötetben helyet kap a Jókai-filológia két
megold(hat)atlannak tűnő problémájával foglalkozó okfejtés is. Az egyik A
gyémántos miniszter kiadástörténetének ellentmondásaiból kiindulva tesz
kísérletet arra, hogy a novellát elhelyezze Jókai rövidprózai életművének
kontextusában. A másik a Politikai divatok keletkezéstörténetének leghomályosabb
fejezetére fókuszál, s arra keresi a választ, hogy létezett-e a regénynek a ma
ismert változatánál korábbi variánsa. A kötet utolsó írása a Szegény gazdagok
recepciótörténetében a legtöbb fejtörést okozó kérdést igyekszik új köntösbe
öltöztetni. Vajon ki is valójában Fatia Negra, a hírhedt álarcos bandita? A
krimibe illő fordulatokkal tarkított fejtegetésben a szerző az utolsó pillanatig
nyitva hagyja a kérdést.