Elegancia és alázat - önfegyelem s kapott kegyelem - jellemzi Sebők Éva
verseit. Konstruált, mondhatni precíz rendetlenség, amiben kijelölt helye van
minden szónak. Küzd a kifejezhetőség korlátaival, közben mintegy kihívja a
nyelvet, kísérletezik; a szó legsúlyosabb értelmében: játszik vele. Rombol, hogy
aztán építhessen. Hangokat és hangulatokat rögzít, rutinosan vegyít ritmust és
rítust, bibliai hagyományt, mítoszt és népköltészetet. Nem lép azok közé,
akiknek suttogása is közhír, inkább hallgat és értékel. Ki- és befelé figyel.
Ars poeticájának legközelebbi rokona talán maga Ézsaiás: egy hang szól: kiálts!
Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a
mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. Sebők Éva
2012. december 21-én, a maja naptár szerinti világvége napján távozott az élők
sorából. Bodor Emese