Véges András is valaki akart lenni. Gazdag, híres és sikeres, ám történetünk
kezdetén szegény, középszerű és sikertelen. Ez még talán nem lenne baj. A baj
az, hogy az égvilágon semmi nem érdekli. Látszatember, látszat célokkal.
Gyötrődik ebben a sodródásban, amíg egy napon, Kállai Valter, a híres ügyvéd meg
nem állítja. Kérnék egy kis szívességet. És kért... Véges Andrásból lett valaki,
és akit felfedezett magában, tetszett neki. Életében először tapasztalta meg,
hogy jó valamiben, és az adottságainak köszönhetően egy ragyogó világ nyílt meg
előtte. Odze György új regénye olyan tükröt tart elénk, amibe nehéz és keserű
belenézni. Rajta tartani a szemünket még nehezebb. Főhősünk, Véges András alakja
egy nemzedék emblematikus figurája: egy korrupt, az egyéni jóllét érdekében
bármit feláldozó hatalom bizalmi embere. Sorsa, hazugságai, árulásai és
elkerülhetetlen bukása azt demonstrálja, meddig mehet el valaki a siker és egy
könnyű élet ígéretéért (szinte bármeddig), és van-e remény a totális széthullás
után felállni és újrakezdeni. Főhősünk sorsának szemtanúja lenni nem csak azért
gyötrő, mert közben érezzük (kívánjuk) sorsszerű bukását, a valódi gyötrelem a
félelmünk attól, hogy vajon bírnánk-e jobbak lenni hasonló helyzetben. Elég, ha
magunknak válaszolunk erre.