Talán már zenélni sem képes zenész, lakodalmán veszekedő házaspár,
hőlégballon-vállalkozásra készülő férfi, a tudatot megtámadó entitásokról
fantazmagóriákat szövő, kleptomániás takarítónő. Alakok Egressy Zoltán egymáshoz
lazán kapcsolódó kisprózáiból, melyek egyszerre nyitnak a hétköznapi és a
különleges irányába. Ha elsőre valóságosnak hatnak a történetek, egy kis túlzás
avagy fokozás elemeli őket; ha pedig eleve elemel minket a mindennapokból a
szerző, figyel rá, hogy ne pusztán a szereplők esetenként fals, elrugaszkodott
perspektíváját és annak finom paródiáját mutassa meg nekünk, hanem legyen
mindennek valamiféle mélyben gyökerező valóságmagja is. Bárkiről és bármiről
legyen is szó: Egressy Zoltán rendkívül természetesnek, mindenféle manírtól
mentesnek tűnő novelláiban közel megy figuráihoz, és mint egy pszichológus,
kiapadhatatlan érdeklődéssel fürkészi gondolkodásmódjukat, önbecsapásaikat,
véleménykülönbségeiket, láttatja speciális beszédüket, roncsolt nyelvükkel,
fogalmazásbeli sutaságaikkal. Így lesz a Kettesével a lépcsőn a lírai atmoszféra
és empátiával átitatott humor emlékezetes ötvözete. ?Csöndben, halkan mondani
nem ér, hangosan kell magába kürtölnie, három mondat összesen, mi lesz már, el
kéne kezdeni, hopp, megérkezett, most csönget fel, jön őt az élethez ragasztani,
csak nehogy túl erős anyagot használjon, nagyobb lesz a szakadás fájdalma,
beengedi egy gombnyomással, könnyed mozdulat, de milyen komoly döntés, apró
semmiségek, felenged, ajtót nyit, befogad, az van, amit akar, de akkor is, ezek
a dolgok nem többek a szabadság euforikus, gyönyörű, elernyesztő illúziójánál,
ugyanakkor mégiscsak irányítja a saját életét, mindjárt nyílik a lépcsőházban a
liftajtó, nincs több idő, szembefordul az előszoba tükrével, szinte kiabálva
kezdi, aztán megijed, nehogy kihallatsszon, amit mond.?