Az öregedésnek nincsen szépirodalma, állítja az esszéregény. Ez így
nyilvánvalóan túlzás. Lear király megöregedett, Goriot apó is. Említsük
Tolsztojt vagy a maga szemérmes módján Arany Jánost? Abban azonban igaza volt
Illyésnek, hogy a szépirodalom figyelmét elsősorban a felnőtté válás, a férfikor
nyara keltette fel. Azonban nemcsak a szépirodalomban, a valójában a
társadalomtudományok, az életmód, az egészségügy, a hétköznapi élet is sokkal
kevesebbet foglalkozott még 50-60 éve is ezekkel a kérdésekkel, mint a 21.
század. A magyar szépirodalomban valóban úttörő volt Illyés Gyula azzal is, hogy
részletesen vizsgálta, megvizsgálhatta! az öregedés változatait. Szerencsére nem
egyetlenként. Mellette leginkább Déry Tibort kell említeni a 60-as évekből.
Addig szinte szégyen volt öregnek lenni. Azóta folyamatosan gyarapszik az
öregedés képzeletbeli könyvtárának szépirodalma. Illyés Gyula halála utáni
évtizedek költészetéből, az ezredforduló egyharmad századának anyaga alapján
gazdag antológiát, sőt monográfiát lehetne minderről készíteni. (Részlet a
kötetből) A Szerző szinte összegzi számunkra évtizedek irodalmi vonzódásait;
hűen a szellemi hazához, hűen azokhoz az írókhoz, akiket a kezdetektől tanított
az egyetemen, és akiket a maga számára kiválasztott. A többi között Illyés
Gyuláról, róla egész ciklusnyi új írás van e kötetben, és újabb írások a
teljesség igénye nélkül Nagy Lászlóról, Juhász Ferencről, Utassy Józsefről,
Kodolányi Gyuláról, Nagy Gáspárról. Vasy Géza közvetítésével jó olvasni Róluk,
jó újra találkozni Velük.