Markó Béla új esszé- és publicisztika-kötete (Zsarnokra várva) a 2017 és 2021
közötti időszak közéleti és irodalmi tárgyú írásait gyűjti egybe. Bizonyos
értelemben egy jelentős olvasói és kritikai visszhangot keltő sorozatot folytat
ezzel a szerző, hiszen az ugyancsak a Kalligramnál megjelent Rekviem egy
macskáért (2015) és Erdélyi pikareszk (2017) után hasonló aktualitás-igénnyel,
de fokozottabb összegező szándékkal reagál az általa lényegesnek tartott
jelenségekre, eseményekre vagy művekre. Miután egy évtizede visszavonult az
aktív politikától, és ismét elsősorban költőként van jelen a köztudatban, Markó
Béla továbbra is figyelemmel kíséri a romániai, magyarországi és európai
közéletet, de nem a napi politikai konklúziókat, hanem az általánosabb érvényű
tanulságokat kívánja megfogalmazni, illetve az elmúlt évtized elvi-eszmei
tapasztalataira tér vissza. Azért is számíthat jelentős érdeklődésre ez a könyv,
mert immár nem az elkötelezett politikus, hanem a véleményformáló értelmiségi
szemszögéből közelíti meg témáit. Azt is mondhatnánk, hogy ez a sokfelé ágazó,
sok szálon futó gyűjtemény nagyon is egységes történetté áll össze, hiszen még a
régi magyar irodalomból kiinduló vagy a trianoni drámát felidéző írások is
kivétel nélkül visszakanyarodnak a mához, és valójában az elmúlt három évtized
rendhagyó memoárja, Markó Béla sajátos emlékirata áll össze belőlük.