Móricz Zsigmond harmincéves volt, amikor végre kitűnt íróként: Osvát Ernő
közölte a Nyugatban 1908-ban nevezetes novelláját, a Hét krajcárt, amely
meghozta számára a kirobbanó sikert, s a Nyugat íróinak, elsősorban Ady Endrének
a barátságát, aki lelkendező cikket írt a Nyugatba a novelláról. Regényeivel,
elbeszéléseivel, színdarabjaival, publicisztikájával ettől kezdve Móricz, aki
Ady szerint egyedül felér egy forradalmi szabadcsapattal, haláláig a magyar
irodalom középpontjába került, valósággal ontotta műveit. Kortársai szerint a
magyar világot senki sem ismerte annyira személyesen, mint Móricz Zsigmond, s
életművére visszatekintve utókorának is látnia kell(ene), hogy nem múló
igazsággal és időfölötti érvénnyel ábrázolta és fejezte ki a magyar világ: az
élet magyar útjának jellegzetes törvényszerűségeit. A kötetben az iskolai
kötelező olvasmányként feladott novellákkal (Hét krajcár, Tragédia, Barbárok)
együtt összesen 21 elbeszélés olvasható.