A halálról és a haldoklásról beszélni még orvosi körökben is tabunak számít. A
haldoklásról alkotott elképzeléseink többnyire zavarosak. Valóban lepereg a
szemünk előtt életünk filmje? A megbánás tölti majd el a gondolatainkat?
Megjelenik-e a ragyogó fény az alagút végén? Az eltávozás a legtöbb ember
számára lassú folyamat, amelyet felkészültséggel, humorral és egy kis hittel
megkönnyíthetünk. Hadley Vlahos hospice-ápolónő könyvében tucatnyi konkrét
személyhez kapcsolódóan ír a palliatív ellátásról, vagyis az életvégi
gondozásról, s ezen belül a békés és méltóságos halál biztosításának módjairól.
Miközben gondozottjairól mesél - a nőről, aki soha nem bizonytalanodott el
hitében, amíg közel nem került a halálhoz, az idős férfiról, akinek látomásai
voltak az elhunyt lányáról, és arról a fiatal betegről, aki egyre azon
kesergett, hogy túl sokat aggódott rövid életében amiatt, hogy mások mit
gondolnak róla -, saját életének fontosabb fordulópontjairól is beszámol. Vlahos
szigorúan vallásos családban nőtt fel, de középiskolás korában egyik barátja
hirtelen halála után a hite megingott. Amikor tizenkilenc évesen teherbe esett,
beiratkozott az ápolónőképzőbe, hogy el tudja tartani magát és a gyermekét. Ám
az ápolás hamarosan több lett számára, mint munka: amikor a palliatív ellátásra
és a hospice-munkára összpontosított, hivatásává vált. A mély beleérzéssel,
alázattal és tisztelettel megírt Két világ között szívszorító memoár, amely
megmutatja, hogy a másokkal való törődés hogyan változtathatja meg az életet,
miközben bölcsességet és vigaszt kínál a veszteséggel küzdőknek, és inspirációt
nyújt ahhoz, hogyan éljünk most.