?Ha Montalbano megmakacsolta magát, az ördög se bírt vele.? Egy fura
hangsúllyal kiejtett szó, egy önkéntelen gesztus, egy félrement részlet ? a
mindennapi élet apró képtelenségeit a felügyelő kivételes finomsággal érzékeli,
és innen indítja nyomozásait. Nem is annyira a bűnt kutatja, hanem inkább
egyszerre vétkes és védtelen emberségünket. Kávé nélküli, esős hajnalokon, sötét
hangulatban, vagy éjfélkor, a fáradtság súlya alatt görnyedve, úton hazafelé,
tengerre néző marinellai terasza magányában, de akár még a San Calogero vendéglő
asztalánál, egy fenségesen gőzölgő fogás mellett is. Ezek az új nyomozások is a
megszokott rend apró repedéseiből bújnak elő: munkája során Montalbano felügyelő
a legkülönfélébb és legkülönösebb bűnesetekbe és bűnözőkbe botlik. Öreg
színészekkel találkozik hálószobájuk magányában, köztiszteletben álló
iskolaigazgatókkal és nagylelkű prostituáltakkal akad dolga, pedáns
gyűjtögetőkre talál a drogkereskedelem kellős közepén, durva és erőszakos
parasztemberekre bukkan egy elhagyott bunker környékén, szökésben lévő
svindlerekkel bújócskázik, és nyugdíjas, múltjukon rágódó bírókkal fut össze a
tengerparton. Esetei Vigatán kívül Róma, Genova és New York bűnügyeibe vezetik
be, sőt egy alkalommal még saját szerzőjét, Camillerit is fel kell hívnia
telefonon. És ha mindez nem lenne elég, a végén még egy ínycsiklandó receptet is
megtanulhatunk Montalbano házvezetőnőjétől, Adelinától. Nem is kell ennél szebb
karácsonyi ajándék.