A Kisfaludy-Társaság három ízben (1901, 1902 és 1903-ban) bízott meg a székely
népdalok és néphagyományok gyűjtésével, hogy így a székely népléleknek még föl
nem jegyzett, már-már veszendő, naiv megnyilatkozásaiból megmenthessük azt, a mi
még megmenthető. Mert a meghamisítatlan néplélekben gyökeredző népdal, népmese
vész, pusztul. A művelődés nyomában járó új eszmék, új irányok, új törekvések
átalakítják a népet s a néplélek individualitása rohamosan olvad fel a
civilizációnak mindent egybeolvasztó kohójában. A siker kevés reményével, de
annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem meg a gyűjtést, mert éreztem, hogy a székely
népköltészet egykor oly virágzó mezején, a melyben egynéhány lelkes gyűjtő a
világ népköltészetének legszebb termékeit gyűjtötte össze, én leszek talán az
utolsók egyike (adja az ég, hogy ne így legyen!), aki még újat találhatok.