A szabadkőművesség eredete, mint sok más, ősrégi intézményé, annyira homályba
van burkolva, annyira át meg át van szőve mondákkal, hogy szinte
lenyomozhatatlan. A szabadkőművesség eszméje mindenesetre épp olyan régi, mint
maga a kultúra. Ez bizonyításra sem szorul, miután a szabadkőművességben az
emberrel veleszületett magasztosabb törekvés nyert csupán kifejezést. Bölcsője,
éppúgy mint az emberiségé, és magáé a kultúráé, mindenesetre Ázsia, tehát a
Kelet -- onnan terjedt aztán Görögországba, melyek misztériumaiban, és Rómába,
melynek kőművesegyletei, vagy mondjuk, céheiben, végül aztán Német és
Angolországba, melynek középkori kőműves és kőfaragóegyleteinél már határozottan
föltaláljuk nyilvánulásának mai alakzatát. Ez összeköttetés Kelet és Nyugat
között nem lephet meg senkit, aki a kulturhistóriában csak kevéssé jártas is.
Hiszen tudjuk pl. hogy az építészetben és a 6-12 századok közt csapatosan
bolyongó ír barátok, a francia és németországi kolostorok tanítói arabeszkjeik
sajátszerű alakjaiban, és iniciáléikban kétségtelenül elárulták, hogy
összeköttetésben áll művészetük a régi ázsiai remetékével. Mint Preytag mondja,
az antiochiai aranyművesek és ötvösök műhelyeiben észak vidékiek is igyekeztek
elsajátítani a csinos alakzatokat; alexandriai építészek meghívattak
Olaszországba, és az athéni iskolák tudósait még a 3. század közepéig is
olyanoknak tartották, akik egyedül bírják a tudás titkait, akiket épp ezért
tömegesen látogattak tudni vágyó frankok, angolszászok és normannok.