Az utolsó őzbak Kádár Erzsébetet (1901?1946) Kegyetlenség című novellája után a
?kegyetlenség írójának? szokták nevezni. Igaz, hogy sebekbe váj és
tárgyilagosan, noha empatikusan mutat be nehéz női sorsokat vagy tönkrement
életeket ? ám mindezt mégis árnyalni kell. Nem ő volt ugyanis kegyetlen, hanem a
világ, amelyben a novellái íródtak: a huszadik század első felének
Magyarországa, amelyet traumák sorozata ért az első világháborútól kezdve
Trianonon át a vészkorszakig. Kádár Erzsébet biztos írói tudással mutatta meg,
hogy miként élte meg ezt a fél évszázadot egy nő. Noha kevés novellából álló
irodalmi életműve önéletrajzi ihletésű, nemcsak a maga sorsát írta meg, de az
anyai generációét is és a szegénységbe süllyedt úriasszonyokét, az egyedülálló
nőkét és a cselédlányokét, sőt még a művészként boldogulni próbáló nőkét is.
Magányos, érzelmileg kirabolt, önfeladó asszonyok: Kádár Erzsébet, a végtelenül
fájdalmas sorsú író hősei. A karcsú kötetnyi novella ? mely az eddigi
legteljesebb válogatás ? mégis gazdagabbá tesz: nem sok olyan író van a magyar
irodalomban, akinél ilyen pontosan artikulálódik a világ női olvasata ? s ily
módon aki a jelenkori világirodalmi folyamatok felől nézve ennyire aktuális.