Kádár Erzsébetet (1901?1946) Kegyetlenség című novellája után a ?kegyetlenség
írójának? szokták nevezni. Igaz, hogy sebekbe váj és tárgyilagosan, noha
empatikusan mutat be nehéz női sorsokat vagy tönkrement életeket ? ám mindezt
mégis árnyalni kell. Nem ő volt ugyanis kegyetlen, hanem a világ, amelyben a
novellái íródtak: a huszadik század első felének Magyarországa, amelyet traumák
sorozata ért az első világháborútól kezdve Trianonon át a vészkorszakig. Kádár
Erzsébet biztos írói tudással mutatta meg, hogy miként élte meg ezt a fél
évszázadot egy nő. Noha kevés novellából álló irodalmi életműve önéletrajzi
ihletésű, nemcsak a maga sorsát írta meg, de az anyai generációét is és a
szegénységbe süllyedt úriasszonyokét, az egyedülálló nőkét és a cselédlányokét,
sőt még a művészként boldogulni próbáló nőkét is. Magányos, érzelmileg kirabolt,
önfeladó asszonyok: Kádár Erzsébet, a végtelenül fájdalmas sorsú író hősei. A
karcsú kötetnyi novella ? mely az eddigi legteljesebb válogatás ? mégis
gazdagabbá tesz: nem sok olyan író van a magyar irodalomban, akinél ilyen
pontosan artikulálódik a világ női olvasata ? s ily módon aki a jelenkori
világirodalmi folyamatok felől nézve ennyire aktuális.