Ágoston óta tudni: legkétesebb ismerősünk az idő. Legkétesebb akkor egy ismerős
(grammatikai állítás), ha nonszensz már a kérdés is, láttuk-e valaha. Az idő nem
látnivaló. Nem időzik sem másban, sem máskor; azt sem tudni, van-e belőle másik.
Nemlétezőnk sem képes lenni, amíg vagyunk. Nincs ismérve, így ráismerni sem
lehet; ezért az sem tudható, hogy félreismerjük-e. Látatlanban mégis rémlik,
hogy az idő nem semmilyen: valahogyan történik. ?Nézd így a dolgokat!?
Wittgenstein szerint ez minden filozófus gesztusa. (?) Vajon minek nézne ki az
idő? Miféle látványban időzne el?