Az ember soha sem az, ami, hanem az és még valami, amit megtesz annak
tudatában, hogy cselekedhetne másképpen is. És úgy marad hű önmagához, hogy
,,átáll a Mások oldalára, akiknek ügyéért felelősséget vállal. Tudja, hogy az
olyasmit követel tőle - szeretetet, megértést -, amihez nincs joga: önként
részesíthetjük csak ezekben egymást. Ezért emberközpontú etika úgy lehetséges,
ha középpontjában nem az Én áll, hanem a Te. Egymásért szenvedni jobb, ezerszer
jobb, mint egymástól szenvedni. A nélkülözhetetlen ökoetika szerintem ennyi és
nem több.