Ebben a nevenincs városban érdekesnek lenni veszélyes. Elbeszélőnk, középső
nővér mindent el is követ, hogy édesanyja előtt titokban tartsa talán-fiújával
való kapcsolatát, a közösség előtt pedig azt, hogy Tejes megkörnyékezte. Ám
amikor a sógora, első sógor neszét veszi a vívódásának, szárnyra kap a
szóbeszéd, és középső nővér egyik napról a másikra ?érdekessé? válik. Pedig
éppen erre vágyott a legkevésbé. Mert aki érdekes, arra odafigyelnek, és akire
odafigyelnek, az sehol sincs többé biztonságban. A Man Booker-díjas Tejes a
pletykák és a szóbeszéd regénye, a hallgatás és a szándékos meg nem hallás
regénye ? a végzetes következményekkel járó tétlenség regénye. A macskák nem
rajonganak, mint a kutyák. Nem érdekli őket semmi. Soha nem lehet rájuk
támaszkodni egy emberi ego megerősítéséhez. Járják a maguk útját, csinálják a
dolgaikat, soha nem alázkodnak meg, és soha nem kérnek bocsánatot. Soha senki
nem találkozott olyan macskával, aki bocsánatot kért, és ha megtette is,
nyilvánvaló, hogy nem volt őszinte. Ami a döglött macskákat illeti ? a
szándékosan, magától értetődően megölt macskákat ?, olyanokat sokszor láttam.
Gyerekkoromban láttam őket, amikor a macskák parazitának, felforgatónak,
boszorkányszerűnek számítottak, amikor ők jelentették a bal kezet, a
balszerencsét, a nőiességet ? bár soha senki sem vette célba a nőiességet, csak
részegen, s később a részegségre hivatkoztak mint okra, ha az erőszakot valami
boldogtalan nővel szemben alkalmazták. Férfiak és fiúk ölték a macskákat, vagy
legalábbis rugdosták és hajigálták őket kővel. Ez is azokhoz a dolgokhoz
tartozott, amik csak úgy megtörténtek, úgyhogy az ember szóvá sem tette, ha
döglött macskát látott. Részlet a regényből