Róma, az 1500-as évek elején járunk. A pápai trónon egy kicsapongásairól
hírhedett Borgia ül, a hívők forronganak, a nyüzsgő város tolvajok, orgyilkosok,
spionok és különös módon megannyi német atyafi menedéke is, akik befészkelték
magukat a pápai udvarba. Ebben a veszedelmes világban egy feltűnően szép arcú és
eleven eszű toszkán siheder napról napra leveleket körmöl: beszámolóinak tárgya
nem más, mint nevelőatyja, Lionardó a piktor. De csakugyan tudunk-e mindent a
reneszánsz utolérhetetlen lángelméjéről, hiszen a könyv lapjain egy
találmányaival folyton kudarcot valló, éhenkórász, ám nagyképű és aggályos
öregember viszontagságairól olvashatunk. Leonardo nevelt fiáról, Salaról már
korábban is szóltak hírek, de írásai eddig még nem bukkantak elő. Az ismert
olasz íróházaspár, akiknek eddig minden műve szenzáció volt, nem kevesebbre
vállalkozott, minthogy megismertessen minket a Sala tollából származó,
titokzatos megbízóhoz szóló levélköteggel. Az egyszerű, ám fékezhetetlen Sala
elképesztő kópéságok, förtelmes nyelvtani hibák és vaskos trágárságok mögé
rejtve elmond valami nagyon fontosat, amely meghökkentő tanulságokkal szolgálhat
a mai olvasóknak. Csak így lehetett kiszabadítani Leonardót a régi sémák közül:
az egyik oldalon ott a hivatalos történetírás elviselhetetlenül nyálas
ömlengése, a másikon pedig a giccsirodalom félretájékoztatásának mocsara.
Tényekre alapozva kellett visszahelyezni Leonardo lángelméjét (a maga
korlátaival együtt) saját korába, ebbe a különleges, a humanizmus és a
reneszánsz között lebegő történelmi pillanatba, amikor a még ma is sötétnek
látott középkor talajából rejtélyes módon kisarjadt a nem túl dicsőséges modern
kor.