A bipoláris depresszió nem mélabúság, nem búskomorság, nem rosszkedv, nem
kedvetlenség, nem borongó szomorúság, nem is melankólia, ami idővel elmúlik,
hanem kettős természetű érzelmi élet. Az ember két életet él egyetlen testben,
és mind a két élete valódi - de egyik sem az igazi. Regényem főhőse egy mániás
depressziós ember, aki belefáradt a betegségével és önmagával évtizedek óta
vívott harcba, ezért öngyilkosságra szánja el magát. Nincs mit tagadni rajta: az
elbeszélő én magam vagyok. Ennek ellenére ez a könyv nem életrajz. A
kerettörténet mindössze néhány órát ölel át: az öngyilkossági kísérletet
közvetlenül megelőző időszakaszt. Egy emberi élet utolsónak hitt óráit írom le,
azt az önpusztító lelki örvénylést, amely a megsemmisülés felé húz és taszít. E
lélekroncsoló örvényben a meghalni kész ember képtelen arra, hogy az élete
pozitív eseményeire koncentráljon, hiszen a halálspirál irtózatos ereje az
emlékek közül kizárólag a negatívumokat sodorja a felszínre. Ez a magyarázata
annak, hogy főhősöm az életét totális csődnek tartja. Ez a magyarázata annak is,
hogy e könyv miért nem memoár: egy öngyilkosságra készülő, azaz beszűkült
tudatállapotú ember a lélek sötétkamrájában nem tudja előhívni az élete boldog
pillanatait. Mivel ez regény, tartalmaz fikciós elemeket is. Erre azért volt
szükség, hogy egyes valóságos szereplőket megóvjak a felismerhetőségtől. Ezzel
együtt igyekeztem a lehető legpontosabban megírni egy bipoláris ember
lélekrajzát. Csak remélhetem, hogy sok-sok sorstársamnak talán a segítségére
lehetek vele. Kácsor Zsolt