Az emlékezés göröngyein Szilágyi István (1938?2024) szándéka szerint egyfajta
új nagyrealizmus szellemében megkezdett ? ám sajnos félbehagyott ? regény. A Kő
hull apadó kútba megjelenése után íródott, cselekményideje végighúzódott volna a
huszadik század első felén, egészen a hatvanas évekig, egy Jajdonból Kolozsvárra
került munkáslány elbeszélésében. Egy munkáslányéban, aki nehéz időket él meg az
első világháborútól kezdve: amikor a ?román világ? jön, majd megint, rövid
időre, ?magyar világ? lesz, az 1944 hozta újabb rendszerváltozás napjaiban ?
keresztül-kasul megy rajta a történelem, de mindig talpra esik. A szerzői
szándék egy ellen-Szendy Ilka megteremtése volt, egy ?női Kakuk Marcié?, akit
hány-vet a sors, ám ?mindig felül marad azzal, hogy mindenki alá került?.
Mindvégig ?fogvacogva örvend?, hogy dolgozhat, bevallja, a mozgalmár szeretői
sulykolta eszmékből semmit sem ért, de ha megjegyezné őket, mint a kátét, akkor
sem tudna mit kezdeni velük. Az emlékezés göröngyein lépkedve, bukdácsolva maga
igazát keresve idáig jut el, itt akad el. Az MMA Kiadó gondozásában 2018 óta
megjelent Szilágyi-kötetek sorába (Katlanváros, 2019; Messze túl a láthatáron,
2020; A hóhér könnyei, 2021; Agancsbozót, 2022; Távolodó jégtáblákon, 2023)
méltó módon illeszkedik Az emlékezés göröngyein ? befejezetlenségében is
teljessé téve az életművet.