Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük
a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak
függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják
őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket
várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de
soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak,
dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés
nélkül. A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek
elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von
Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria
van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a
rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója;
Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; vagy épp a rézrozsdazöld
festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem
fizetése közötti bérszakadékot. A modern női történetírás szerint Anna
Melanchthon élete azt példázza, hogy a szellem szabadságát hirdető, az embert
önállóan dönteni és gondolkodni képes lénynek tekintő humanizmus kizárta a nőket
abból, hogy ennek az ideálnak megfelelően éljenek és válasszanak hivatást.
Annát, aki a képzettségénél és az adottságainál fogva feltehetően legalább
annyira alkalmas lett volna professzornak, mint a férje, még csak hallgatónak
sem vették volna fel. Az első, német egyetemen doktoráló nő (és egyben az első
német orvosnő), Dorothea Christiane Erxleben, 1754-ben Halléban kapta meg a
diplomáját, miután Nagy Frigyes porosz király felszólítására az egyetem
kénytelen volt levizsgáztatni őt. Ám ő sem hivatalos medikushallgatóként, hanem
orvos édesapjától sajátította el a szakmája elméleti és gyakorlati tudnivalóit.
A társadalmi elvárások és a biológiája foglyaként Anna Melanchthon soha nem
tudta bebizonyítani, mire lett volna képes, ha akadémiai karriert futhat be.
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle
főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként
dolgozott. A regényeiben megszokott módon a Saját utakon lapjain is fordulatos
kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal kitalált alakok helyett valós múltbeli
személyiségekkel.