A puránák a Védák kiegészítő részeként az ősi indiai irodalom és költői
kreativitás gyöngyszemei, s ma is örök érvényű eszmék forrásai. Néhányuk, mint
ahogy a Nárada-purána is, a történetírás ősi enciklopédiái, s hiteles forrásként
jelennek meg a művészeti, tudományos, illetve az emberhez méltó élet (Dharma)
témaköreiben. Ilyenek például az adományozás, a közjó érdekében végzett tettek,
a szent helyekre tett zarándoklat, az elme (Manasz) megtisztítása, a szakrális
szertartások és fogadalmak, a beavatás, a mantra-meditáció és az imádat
módszerei. Ezek a művek az évszázadok során finoman és következetesen
egyesítették az Ágamikus és a Védikus hagyományokat. Az Ágamák isteni
kinyilatkoztatáson alapuló szentírások, melyek feltárják a teremtést és
megsemmisülés, az Isten imádatát, a mantrák ismétlését, a beteljesedést, a
hatféle kívánalomnak való megfelelés eszközeit (kitartás, elszántság,
szilárdság, valós tudás, szilárd meggyőződés és függetlenség), a meditáció
típusait (Dhjána) és a jóga négy útját (a cselekvés, odaadás, tudás jógája,
illetve a királyi út vagy rádzsa-jóga). A Nárada-purána a tizennyolc mahá-purána
hatodik tagja, s eredetileg 25000 verset ölelt fel. Bár kimondottan Visnu
követő, azaz Vaisnava műnek számít, mégis erőteljesen hangsúlyozza Siva és Visnu
eredendő egységét, mint az Abszolút Valóság, a Parabrahman átalakulásait.
Elsődleges témái az emberi élet valódi céljainak (Purusártha) feltárása, a
megvalósítás útja, a jóga és a meditáció folyamata, az Abszolút Igazság. Továbbá
a Legfelsőbb Önvaló vagy Lélek (Átman) megtapasztalása, a világegyetem
teremtése, az Isten megtestesülései és az iránta való odaadás megnyilvánulásai,
valamint a megvilágosodásról (Moksa) szóló tanítás.