Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a
visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról.
Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest
látszólag kiváltságosnak számítottak, mivel a németek nem tartottak közöttük
szelekciókat, a gyerekeknek pedig még iskolát is létesítettek. Ez azonban csupán
egy kirakatintézmény volt, ráadásul hat hónap után egy következő terezíni
csoport vette át az előzőek helyét, akiket egytől-egyig halálra ítéltek. A
második csoporttal érkező, a gyerekek felügyeletére kijelölt felnőtteknek abban
a tudatban kellett megszervezniük és a körülményekhez képest tartalmassá tenniük
a mindennapokat, hogy látták elődeik sorsát, és tudták, rájuk is ez a sors vár.
Mégis minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a gyerekeket távol tartsák a tábor
borzalmaitól, és napjaikat ne a félelem vagy az apátia, hanem az értelmes
tevékenységek határozzák meg, mint a tanulás, a játék vagy a különböző kreatív
foglalatosságok. Otto B. Kraus későbbi feleségével, Ditával együtt a
gyermekblokkban kapott feladatot. Míg Dita - titokban - a könyvekért, addig Ota
a gyerekek egy csoportjáért felelt. Bár a könyvében szereplők többségét nem a
valós nevükön szerepelteti, saját tapasztalatai, amiből az írása kétségtelenül
táplálkozik, hitelessé és igazán megrendítővé teszik a művét.