A Groan család várában, Gormenghastban rend uralkodik. A tornyok, pincék,
zegzugos folyosók különös lakói - urak és szolgák - egyaránt tudják, hogy a nap
melyik percében mit kell tenniük. A menetrendet az ősi Rituálék alakítják,
betartásukért a vén Szertartásmester felel. Az ő hatalmát irigyli meg Steerpike,
a feltörekvő kukta, és mesterkedései nyomán pókhálószerű repedések jelennek meg
a Vár kőbe zárt életén. Eközben megszületik a leendő Hetvenhetedik Earl, Titus,
aki szintén ki akar törni a születése és a rangja meghatározta korlátok és
sötét, fojtogató otthona falai közül... Mervyn Peake monumentális regénye
burjánzó képeivel, groteszk figuráival, erős atmoszférájával és labirintusszerű
helyszíneivel hatalomról és szabadságról, hagyományról és újításról, tűzről és
vízről, jóságról és gonoszságról mesél. Mervyn Peake a borzongás mestere, aki
bejárta a képzelet sötétebb mélységeit is - írta róla a The Times. A Gormenghast
a szó legszorosabb értelmében világteremtő mű, amely ugyanúgy rabul ejti a
fantasy és a spekulatív fikció rajongóit, mint a legszigorúbb
irodalomkritikusokat. Kiadásunkban a teljes Gormenghast-trilógia, valamint a
Titus szökéséről szóló elbeszélés, a Fiú a sötétben először olvasható magyarul,
a szöveget a szerző rajzai illusztrálják. A rajongók legnagyobb örömére a
történet alapján hamarosan Neil Gaiman készít sorozatot. Az év minden reggelén
kilenc és tíz óra között ott található a Kőteremben, a hosszú asztalnál költi el
reggelijét. Az asztal emelvényen áll: ülőhelyéről beláthatja az egész szürke
ebédlőt. Mindkét oldalon a falak teljes hossza mentén oszlopok támasztják alá a
festett mennyezetet, melyen puttók űzik egymást a hatalmas, lepattogzott égen.
Vagy ezer is akad belőlük, összefonódva, a felhők között, kövér kis tagjaik
egyre mozognak, és mégsem mozdulnak sosem, mivel részleteikben tökéletlenek. Az
egykor rikító színek megfakultak, és hámlani kezdtek, úgyhogy a mennyezet most
szürke, tompa mohazöldben, órózsaszínben és kopott ezüstben játszik. Lord
Sepulchrave régóta nem figyelt az angyalkákra. Talán gyermekkorában olykor
megpróbálta összeszámlálni őket, ahogy azelőtt az apja is, és ahogy majd az ifjú
Titus is megpróbálja; lehetséges, ám Lord Groan évek óta nem emelte tekintetét a
vén égboltra. Most sem tette. Hogyan is szerethette volna ezt a helyet? A része
volt. El sem tudott képzelni másik világot; és megdöbbentette volna a gondolat,
hogy szeresse Gormenghastot. Ha megkérdik, milyen érzéssel viseltetik örökölt
otthona iránt, akár azt is kérdezhették volna, mit érez saját karja vagy torka
iránt.