Malevil A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a
farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza
bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette
a kését. - Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t - mondtam elcsukló
hangon. Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk,
és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból,
fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta. - Még csak ez kellett! -
sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és
óvón magához vonta Momót. Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben
kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón,
milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk
mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak!
Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul
kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni
világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori
francia várkastély - Malevil - vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi
túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján
használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori
kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés
okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó
fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak
újrakezdődő emberi együttműködést.