Bíborbetűk Vannak, akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült.
És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart
karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő
fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére
formálhasson. A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis.
Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy
keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos
találmányon dolgozik. Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül
hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét
receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak
szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki -
akárcsak egykor Agnes édesapja - szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a
tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona.
Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy
időre elválnak útjaik. Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe
vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a
szellemet, veszély fenyegeti. Bauer Barbara ezúttal a szellemi forradalom
kapujába repíti az olvasót, a könyvnyomtatás szülőházába, Johannes Gutenberg
világába, ahol a betű, amely öl és megvált, a nyomtatás, amely ezrekhez és
ezrekhez juttathatja el a gondolatot, világosságot hoz a homályba burkolózott
középkorba, miközben az egyházi hatalmak éppen azon dolgoznak, hogy a sötétség
uralmát ne fenyegesse veszély. Eddig megjelent regényeim között mérföldkőnek
érzem ezt a kötetet. Arról a személyről írni, aki a könyv sokszorosításával
odaadta az embereknek a múltjukat, ezzel megteremtve az eljövendőt, régóta
dédelgetett vágyam. Most papírra vetettem, nyomdába került, kötést kapott, hogy
aztán szárnyra kaphasson. Aki pedig elolvassa, belép egy másik világba, messze a
múltba, oda, ahol mindez megszületett. Bauer Barbara