A fenomenológia nem tesz erőszakot a metafizikai hagyományt belsőleg formáló
indítékokon, melyek rosszul föltett kérdések és helytelen módszerek áldozatául
estek; ennek megfelelően nem áll meg azelőtt, hogy elérte volna a 'legfőbb és
végső' kérdéseket - írta Edmund Husserl a Kartéziánus elmélkedésekben a
fenomenológiai metafizika lehetőségéről. A jelen kötet a korábbi munka
(Kontextus és fenomén I. - Igazság, evidencia és tapasztalat Edmund Husserl
munkásságában) fonalát veszi fel, és viszi tovább - azonban önálló könyvként is
olvasható. Azt mutatja meg, hogy Husserl hogyan veti fel a bizonyosság és
igazság kérdését az időbeliség és a keletkezés problémáinak vezérfonala mentén.
Ezzel összefüggésben bemutatjuk a filozófus arra irányuló, egyre elszántabb és
radikálisabb erőfeszítéseit, hogy a fenomenológiai módszer és a szemlélet
határait kitágítsa a végletekig, s ezáltal hozzáférhetővé tegye a fenomenológia
számára a végső metafizikai kérdéseket is. Ennek során a fenomenológia végső
soron a radikálisan időbeli folyamatként, eseményként értett Abszolútum
megismerésének kérdéseihez vezet, végül magához Istenhez. Ily módon a
fenomenológia Istenhez vezető nem-felekezeti, illetve ateista útként fog
megmutatkozni.