Ezek a történetek az elképzelhető legsűrűbb szövésű anyagból vannak. Egyetlen
fölösleges szót sem találunk bennük. Egy rövid, vázlatrajszerű jellemzésbe, egy
lelki- vagy testi állapotba egész élet van besűrítve. Így aztán történetre a szó
hagyományos értelmében, azaz fordulatra, csattanóra voltaképpen nincs is
szükség, hiszen az írásmű maga nem több nem kevesebb, mint a főszereplő élete. A
hamisítatlan Duvanel-i alak senki konszenzusát nem keresi. Nem védekezik;
elesettségében, gyerekességében, kiszolgáltatottságában őrületében találja meg
önazonosságát. Adelheid Duvanel pedig soha nem árulja el az alakjait. A
legmagányosabb, a leggyámoltalanabb is megőrizheti méltóságát.