Vörösmarty a tündéries drámára a hazai színpadokon bemutatott német fordítások
közt is talált példát s inspirálta őt a Szentivánéji álom. A Csongor és Tünde
mégis eredeti és mélyen nemzeti alkotás. Alapszövetét Gergei (Gyergyai) Albert
16. századi Árgirus históriája, e népivé idomult ponyvahistória adta. Az első
felvonás, az aranyalmafával, boszorkánnyal, tündérszerelemmel, még csak a
különös mesevilágnak a Tündérvölgyből ismert hangulatát nyújtja, s ugyanaddig
jut, ameddig a Délsziget: a szerelmes pár elszakad egymástól. De már a második
felvonásban kitűnik, hogy a dráma nem pusztán dramatizált népmese, hogy hőse
nemcsak szerelmesét, nemcsak a maga boldogságát, de az emberekét is keresi. A
hármas út vidéke az emberiség fóruma, Csongor töprengése, hogy merre induljon,
az emberi boldogságvágy iránykeresése. A három vándor felléptetésével a költő
közvetlenül szól a műveit eddig is átható aggodalomról: a világ, a társadalom
boldogságellenes. A három vándor az ábrándok és a szerelem iránt érzéketlen,
önző, a boldogságot pénztől, hatalomtól váró, kíméletlen ember-világ
megtestesítője. Mesei ürügy kapcsán kerülnek elő: a tündérországot kereső
Csongor tőlük kér útbaigazítást. De válaszuk már filozófiai érdekű: az utat
ugyan nem mutatják meg, de kiábrándítják Csongort a földig a valóságos világból,
s a hős most már csak a szerelem vezércsillagának útmutatása szerint indul
tovább.