?Háromra benn kell lennem az intézetben ? gondolta; ám olyan valószínűtlennek
tűnt ez, mintha háromra Afrikában kellene lennie. Mereven nézte a szemközti
mulató plakátját, egy cilinderes zsonglőrt, aki színes golyókat dobált a
levegőbe. Meddig várjak még ? gondolta türelmetlenül, bosszúsan. ? Most már
igazán jöhetne. Úgy tetszett, nagyon régen vár már itt ? negyvenhét éve,
gondolta futólag. Ebben a pillanatban, megint csak kalap nélkül, kilépett az
idegen nő a hotel ajtaján, egyenesen feléje ment lassú léptekkel, egyenletes
járással, megállt előtte, s mosoly, szívélyesség, egyáltalán, a rokonszenv
minden jele nélkül nézett reá ? ahogy arra tekintünk, akit már nagyon régen
ismerünk, akiről mindent tudunk, s akivel olyan meghittségben élünk, hogy
fölösleges és értelmetlen is lenne, ha külön jelekkel biztosítjuk bizalmunkról
és az összetartozásról. ? Venez ? mondta hangsúly nélkül. Egymás mellett
lépdelve mentek be a hotelbe?? ?Őrizni valamit a rabság egy neme, s ő már nem
őrzött semmit, se személyt, se tárgyat, se titkot?? Askenasi Viktor Henrik, az
általános filológia és összehasonlító nyelvészet párizsi tanára fellázad a
társadalmi szokások kötöttségei és az azokat betartató ellenőrzési mechanizmusok
ellen. Elhagyja a családját és a munkáját, majd mind jobban a társas életet,
végül Párizst is. Pihenni indul néhány hétre egy görög szigetre, ám tervezett
nyaralása csupán következménye annak az útra kelésnek, amellyel házasságából
lépett ki. Sőt, az orosz táncosnővel folytatott viszonya is csak következménye
egy mindinkább tudatosuló kérdésnek, melyre feleletet vár. Még ha felesége, Anna
és különösképp szeretője, Eliz közelebb segíthetik is a válaszhoz, Askenasi
egyre világosabban látja, hogy azt egyedül kell megtalálnia, senkire nem
háríthatja át a felelősséget. Számára nemcsak a válaszadás, hanem már belső
késztetésének puszta megfogalmazása, megválaszolható formába öntése is feladat.
Bengi László