... Ezeket a sorokat egy öregember írta. A Megye utcai szülőházzal kezdte, újra
négyéves volt a szentetornyia tanyán, újra libákat legeltetett az újvárosi kis
akácerdőben, és vadvirágokat szedett Négyesi Macának. Újra átélte iskoláskorát,
újra elbúcsúzott minden iskolától, ahová járt hat év alatt. Újra átélte a háború
kitörésének szomorú napjait, amikor édesapját elvitte a fekete vonat a frontra.
Újra kanászkodott a Kanászhalom dűlőben a Vásárhelyi Pusztán. Újra szétrugdosta
Makó Pista a tuskószalagját. Újra együtt szántogatott kedves Vasziljával, az
orosz hadifogollyal, újra elbúcsúzott tőle, újra átélet apja halálának napját,
újra csinálta rossz csizmaszárakból a sallangokat, hogy legyenek könyvre való
fillérek, koronák, hogy megvehesse az új regényeket, képes folyóiratokat. Újra
együtt dolgozott Vucával, a kis román lánnyal, Ilonnal, Sándor bátyjával újra
aratott négy éven át. Újra átélte az első világháború négy esztendejét, ... a
Nemzeti Tanácsot, ... a proletárdiktatúrát, a tizenegy hónapig tartó román
megszállást és a Horthy-korszak első négy esztendejét. Újra vágta a
szénarendeket a szikes gyepen, és rakta az illatos szénaboglyákat, később
asztagokat. Újra tánciskolába, bálokba járt, majd ő maga rendezett bálokat. Újra
átélte a keservesen is boldog napokat, amikor megperzselődött a szíve..
írásomban föltámasztottam a két tanyasor lakóit, még az ismerős kutyaugatást és
libagágogást is hallom, békák brekegését, bíbicek panaszos kiáltását, fecskék
csivitelését, verebek csiripelését. Látom a gólyfészket a rezgőnyárfán, hallom
kelepelésüket, miután megetették fiókáikat. Visszatérnek mind, pedig már
nincsenek sehol, rég eltűntek a múltak ködös homályában...