?A kéziratok nem égnek el?-mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja,
s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és
Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott
sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett
meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a
világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a
fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek
Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és
személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és
tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái:
Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a
Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki
regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus
(Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyok
kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a
szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud
túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség?