Mielőtt megvágta a kenyeret, nagymamám késsel keresztet rajzolt rá ? ezzel
köszönte meg az áldást, a mindennapi kenyeret. Akkor még a falu pékjének
kemencéjében sütötték, és mi, gyerekek, mindig kaptunk forró kenyérlángost,
aminél mennyeibb eledelt el sem tudtunk volna képzelni. A kovászolt tészta és a
frissen sült kenyér máshoz nem hasonlítható illatának emléke még most is
elevenen él emlékeimben. Ennek az emléknek szenteltük ezt a könyvet, hogy
mindenki, aki még érezte a kemencében sült kenyér illatát; újra felidézhesse a
boldog időket; és az ifjabb generációknak is legyen módja megtapasztalni, milyen
is az, amikor a család együtt van a sülő péksüteménytől illatos konyhában. Mert
nincs is annál jobb, mint családi tűzhely melegénél a saját készítésű
kenyerünket majszolni.