Latin irodalom az átmeneti korban (9-11. század) - A keresztény Európa
kiteljesedése A Latin irodalom az átmeneti korban (9-11. század) című könyv
három újdonságot rejt. Az első, hogy a latin nyelv új területeket hódít meg, s
eljut egészen az Északi-tengerig. A második, hogy a 10. században, bár a
szakirodalomban korábban sötét vagy homályos századnak nevezték, egy sor új
irodalmi műfaj jelenik meg: a szekvencia, a történeti és állateposz, a
lovagregény, valamint a nemzeti történetírás. A harmadik pedig, hogy a magyarok
ebben a században alapítanak államot a Kárpát-medencében, markáns nyomot hagyva
a korabeli latin irodalomban is. Mit takar ez az utóbbi megállapítás? Egyfelől
azt, hogy e korszak különböző országainak írói és költői - az itáliaiak, a
gallok, a germánok - sokszor emlegetik műveikben a kalandozó magyarokat.
Másfelől viszont azt, hogy az államalapítás korában Magyarországon is művelni
kezdik a latin nyelvű irodalmat, olyan kiemelkedő alkotásokkal gazdagítva azt,
mint Szent István Intelmei vagy Szent Gellért Elmélkedése. Adamik Tamásnak a
középkori latin irodalmat feldolgozó könyvsorozata harmadik kötetéhez érkezett.
Az ELTE Latin Tanszékének professzor emeritusa az egyetemen a kilencvenes
években általa szervezett Középkori filológiai program előadójaként kezdett
foglalkozni a témával, a jelen kötet az azóta eltelt bő negyedszázad kutatásának
gyümölcse. A kora középkor és a Karoling-reneszánsz után most az
irodalomtörténetben méltatlanul mellőzött úgynevezett átmeneti kor szerzőit
tárgyalja, közöttük az első magyarországi latin nyelvű művek alkotóit. Immár
hagyományosan gazdagon idéz az eredeti forrásokból, és bőséges
irodalomjegyzékkel segíti az érdeklődő olvasót.