Mire való a színház? A színháztörténet modernitást lezáró műve, amely a
színházat még Isten-kérdésnek fogja fel, minden bizonnyal Samuel Beckett
Godot-ra várva című drámája, amely A játszma vége tökéletessé csiszolt
metafizikai sakkjátékszínházban teljesedik be. A drámairodalom Beckett után
szakít ugyan a több évezredes metafizikai genealógiával, de nem a színház; több
olyan alkotót ismerünk ugyanis - Jeles András, Silviu Purc?rete, Romeo
Castellucci -, akik a theatrum theologicum bűvkörében alkotnak: számukra a
színházi előadás a létezés kozmikus kérdéseinek a közösségi rítusa. Amennyiben a
színház az ember testi tapasztalatainak a tárháza (régebbi kifejezéssel:
élettár), a theatrum theologicum nem egyéb, mint az Isten-gondolatok és
Isten-vesztések, a megváltás és a saját életünkkel való kiengesztelődés,
valamint a történelem fogságába zuhant kozmosz fölvetésének a közösségi tere.
Könyvünk nem a theatrum theologicum monografikus kifejtése, hanem a fogalom
megnyitása. Nyilvános, de semmiképpen sem magányos útkeresés. VISKY ANDRÁS
József Attila-, Szép Ernő- és Károli Gáspár-díjas író, dramaturg, a kolozsvári
Babe?-Bolyai Tudományegyetem színházelmélet- és dramaturgiaprofesszora, a Károli
Gáspár Református Egyetem oktatója, valamint több tengerentúli egyetem
vendégtanára. 2008-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője,
2016-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Darabjait
magyar, európai és amerikai színházak tartják műsoron. Kutatási területe a
rituális színház, kortárs dramaturgia, valamint a színházelmélet és a praxis
viszonya. Munkásságáról 2017-ben tanulmányokat és három drámát tartalmazó könyv
jelent meg Angliában, András Visky's Barrack Dramaturgy. Memories of the Body
címmel.