Tésztás szívű, kicsi fiúk Új novelláskötetében ezúttal távolabbra tekint az
időben és nagyobbat merít a történelem mesefolyamából ?Ványai Fehér József, mint
tette előző könyvében, amelyben a klasszikus Kádár-korban kalandozott. Most
képzeletben a mából (A kék madár) Trianonig (Nagyapám, Nagyszalonta, Arany,
Toldi) utazik vissza, s közben úgy tesz, mintha az eltelt száz évre érvényes
útiokmány lapulna a zsebében. Ha olvasóként csatlakozunk vándorlásához,
megtapasztalhatjuk, milyen nyomasztó lehetett az ötvenes évek téesz-világa (A
ködmönösi Ezüstkalács), egyszerre embertelen és embert próbáló a háború és a
hadifogság, a málenkij robot pokla (Katókám édes..., Nyolc deci uborkaleves...,
Paladarabkával..., Davaj magyarszki!...). Közben azért még mindig van mondandója
számunkra az élhetőnek gondolt, ám a mélyben zavarosan örvénylő, lehúzó és
görcsbe rándító langyos vízről, vagyis magáról az úgynevezett szocializmusról.
Nem valamiféle vad kommunistázásra, bolsevikozásra gondoltam, amikor megírtam
ezeket a novellákat, hiszen a rendszer valahol mégiscsak mi voltunk - vallja a
szerző. - ,Magát a valóságot próbáltam nyakon ragadni irodalmi eszközökkel,
valódi jellemeket, hús-vér figurákat teremteni, mert úgy érzem, még mindig kevés
a letűnt korról szóló história.'. Szegődjünk hát az állami gazdaság majorjából
elindult fiú nyomába, hogy vele együtt mártózzunk meg a kimúlófélben lévő eszme
maradékában és az egyre inkább ellaposodó rock and rollban, s közben mégis
kápráztasson el minket a zöld csillag fénye, hiszen - mint Nyilas Misi
Debrecenben - mindnyájan jók akartunk lenni.