Egy élet krónikája A kárpátaljai születésű ruszin Levko Dovhovics húszéves
korára annyi szenvedésen és megpróbáltatáson ment keresztül, hogy az ? a fia
szavaival ? négy ember számára is sok lenne. Mindössze tizennégy éves volt,
amikor 1950-ben kikiáltották a szovjet nép ellenségének, és többek közt azzal az
abszurd vád?dal ítélték el, hogy levelez a Vatikánnal. Közel hét évet töltött
börtönökben és ?javító-nevelő? kényszermunkatáborok?ban, jószerivel a teljes
kamaszkorát és ifjúsága legszebb éveit. Dovhovics, azaz a 2A 424-es számú fogoly
évtizedekkel később papírra vetett visszaemlékezése kifejezetten izgalmas,
olvasmányos mű, amely hitelesen ábrázolja az általa ironikusan ?sztálini
üdülőtelepeknek? nevezett szovjet lágerrendszert. Az ungvári nagybörtöntől a
hírhedt Vorkuta környéki táborokig tartó utazástörténetből megismerhetjük a
szerző férfivá válásának folyamatát, a Szovjetunió által bekebelezett Kárpátalja
korabeli mindennapjait, a vizsgálati fogságban töltött időszak eseményeit, a
Gulag rabtelepeinek rejtett világát, a foglyok sajátos nyelvezetét és sokrétű
társadalmát, ugyanakkor a szökést megkísérlő kamasz lelki és gondolkodásbeli
fejlődését is. A kötetet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Szovjetunióba hurcolt
kényszermunkások és politikai foglyok emléke előtt tisztelgő sorozatában tárja a
nagyközönség elé.