Amilyen fenséges a gyimesi táj, olyan gazdag és értéktermő a magas hegyek
patakvölgyeit megülő gyimesi nép kultúrája, benne dalokkal, e különös, ódon
tűzben ragyogó ékszerek-kel. Kemény életüknek, egyre súlyosbodó sorsuknak
leghívebb kifejezése a szerelmet, bánatot, bujdosást, a hazában elszenvedett
hontalanságot megéneklő keserves. Erdély, főként pedig a Mezőség és Gyimes
szeretete fűzte szorosra a barátság szálait a budapesti tánctörténész Martin
György és a Kolozsváron élő Kallós Zoltán között, aki egy gyimesi keserves
szavaival búcsúztatta korán elhunyt barátját: Olyan házat csináltatok, Ablakot
rá nem vágtatok. Sem ajtaja, sem ablaka, Sem, aki bekopogtatna. Elmegyek a
földbe lakni, Hogy ne taszigáljon senki.