Gyergyai Albert így ír Colette-ről: ...ez az új válogatás, amely csupa vonzó és
jelentékeny Colette-művet tartalmaz, biztosabb alapot nyújthat Colette
magyarországi újjáértékeléséhez... Mint a legtöbb nőíró, ő is sokkal mélyebben
és kizárólagosabban, mint elődei, elsősorban önmagát s legfeljebb beszédes
barátnői vallomásait regényesíti, és még az olyan önálló, kívülről látott és
kerek művekben is, mint ebben a gyűjteményben A macska vagy a Zsendülő vetés,
ugyanaz az érzéki, sóvár és telhetetlen Colette bujkál, nem csupán a bretagne-i
tengerpart, vagy a párizsi villanegyed ózonos tájképeiben, nem csupán a sorok
közt, a tömör, éles, kiszámított és mégis oly forrásízű nyelvezetben, hanem még
a történet és a szereplők bonyodalmas mélyeiben is. Colette a köznapi valóság
mesterkéletlen költője. Jól tudja, hogy örömeink mulandók, boldogság nincs, csak
boldog pillanatok, és ezért kell élvezni módjával, túlzás, szavalás, szenvelgés
nélkül, a természet és az emberélet minden mégoly mulandó kedvességét, a jó
kenyeret, a tiszta forrásvizet, a se zöld, se túlérett gyümölcsöt, egy arc, egy
test oly törékeny hamvát és harmóniáját, egy madár villanó röptét, egy nyíló
virág bársonyát, egy kedvünkhöz illő tájat, egy testi vagy szellemi találkozást
- mindent frissen, közvetlenül, tudatosan, világos szemmel, mert hisz sose
fürödhetünk kétszer ugyanabban a folyóvízben. Kortársai közt kissé olyan, mint a
maga századában s hazájában a titokzatos Vermeer, akinek tájai, csendéletei,
mindennapos modelljei alig-alig különböznek, főképp első tekintetre, annyi más
holland kismester témáitól és felfogásától - viszont ha sokáig nézzük kékjeit és
sárgáit és az arcokra s a tárgyakra mindenünnen beáradó és szinte mindent elöntő
és mindent felderítő világosságát, Colette legszebb lapjaira, prózájának kék és
sárga villanásaira kell gondolnunk, azokra a pontos és zenei jelzőkre, amelyek
minden témabeli zártság és egyhangúság ellenére olykor egy tájon, egy arcon, egy
egyéni sorson túl az emberi szív leghomálylóbb rejtelmeire vetnek világot...