A régi beavatási módszerek arra irányultak, hogy felélesszék az emberi lélekben
szunnyadó képességeket, amelyekkel átléphetők a megismerés határai a fizikai
világ mögötti szellemi világ keresésére. Rudolf Steiner ezekben az előadásokban
két különböző utat jellemez: a misztikus befelé fordulás útját és az eksztázis
útját. Kifejti a mindkettővel kapcsolatos veszélyeket, és rámutat a modern
emberiség tudatának megfelelő egyetlen útra. Mivel a mai ember tudatos lény
lett, saját fejlődését is tudatosan kell kézbe vennie. Ha tanítóra van szüksége,
akkor már más a vele való kapcsolata, mint a régebbi módszereknél, amikor a
tanító vagy vezető elvett valamit az általa irányított embertöl, vagy hozzáadott
valamit, és ezáltal az önállótlan lett. Mert aki ma ezt az utat, a beavatás
útját járja, az csupán olyan értelemben bízza rá magát szellemi tanítójára,
mint, mondjuk, egy matematika tanárra. Feltételezi, hogy a tanító többet tud,
mint ő. Ezt az előadás-sorozatot Rudolf Steiner 1910-ben a Teozófiai Társaság
bécsi tagozatának megalapítása alkalmával tartotta. Mivel az előadásokat szűkebb
körű hallgatóságnak tartotta, feltételezhette a szellemtudományos alapfogalmak
bizonyos fokú ismeretét.