A Lovagkirály-trilógia második része Szerző: Ősi János Rézbong Kiadó, 2015 Egy
kislány gyakran megleste az udvaron az ősz szakállú öregurat, de félt odamenni
hozzá. Pedig azt mondták neki, az a bácsi az apja. Nem hitte el. Tudta ő, hogy a
kislányoknak vidám, fiatal apjuk van. Bár azoknak, akiket ő ismert, anyjuk is
volt. Neki pedig nem. Ezen sokat töprengett. Az anyjáról azt hallotta, hogy
meghalt, az Úr Jézushoz távozott a Mennyországba. Ebből semmit nem értett. Csak
azt tudta, hogy ha az anyja elment, akkor majd vissza is jön, amint lehet. És ő
várt türelmesen. A magas, sovány, ősz király lopva a leányát figyelte, aki egy
kölyökkutyával játszott az üde, májusi fűben. Ám csapongó gondolatait nem tudta
megfékezni. Úgy érezte, mindig jobban szerette a békét, a krisztusi
könyörületességet, mint a harcot. Mégis egész életében háborúznia kellett. A
harc lett a végzete. Harcolt a kunok és a besenyők ellen, bizánci görögök,
bolgárok, horvátok, teutonok ellen, sőt magyarok ellen is a trónharcok idején.
Királyként ezt kellett tennie. De nem ezért született erre a földre. Az ő
küldetése, amit a Szentlélek sugallatára a Déli-Kárpátok kis kolostorában értett
meg, a magyar nép egyesítése volt. Ám ebből a küldetésből semmit sem teljesített
- vonta meg a mérleget. A tisztségviselői azzal hitegetik, hogy rend és béke van
az országban, biztonságban él és gyarapszik a nép, templomok, várak, paloták
épülnek. Az igazság azonban az, hogy még a küldetése teljesítésének eszközeit
sem sikerült felkutatnia. Nincs meg a kard, és nincs meg a kódex sem. Nem jutott
el a Donhoz, és már nem is jut el oda ebben az életben. A kötet adatai:
Formátum: 130 x 190 x 50 mm Kötés: puhatáblás Megjelenés éve: 2015 Terjedelem:
414 oldal