Balló Ede és XIX. századi magyar kortársainak művészi másolatai a reneszánsz és
barokk festészet remekművei után Szerzők: Révész Emese, Gosztola Annamária,
Forrai Kornélia et al. Szerkesztette: Révész Emese Magyar Képzőművészeti
Egyetem, 2004 A másolat napjainkig olyan bélyeg egy műalkotáson, amely
kirekeszti azt az eredeti művek ragyogó fénykörén, raktárak félhomályos zugaiba
száműzve a kétes státusú kópiát. Mivel éppúgy nélkülözi az eredetiség
tiszteletet parancsoló auráját, mint a hamisítvány borzongató izgalmát, létezése
zavaró, mitöbb, nyugtalanító. Az önéletrajzok és visszaemlékezések mélyen
hallgatnak róla, s a művészmonográfiák szerzői is többnyire szégyenlősen
siklanak el fölötte. Éppen ezért érdemel különös figyelmet egy olyan életmű,
amely másolatokban teljesedett ki, hiszen az utókor elismerését Balló Ede nem
saját munkáival, hanem művészi másolataival szerezte meg. Reneszánsz és barokk
klasszikus nagymesterek remekművei után készült kópiát 1899-től haláláig több
alkalommal is bemutatta a nagyközönségnek. Tárlatainak a korszak elismert
galériái és múzeumai adtak helyet: 1899-ben a Magyar Tudományos Akadémia
épületében az Országos Képtár, 1908-ban a Nemzeti Szalon, 1924-ben az Ernst
Múzeum, 1928-tól több alkalommal a Szépművészeti Múzeum, 1932-ben a Műcsarnok. E
nagy ívű sorozat betetőzéseként két esztendővel halála előtt, 1934-ben a magyar
államnak ajándékozott mintegy száz művéből a Szépművészeti Múzeumban megnyílt
másolatainak önálló és állandó kiállítása. Kópiái ennek köszönhetően a múzeumi
értékű műtárgy rangjára emelkedtek. Balló újrafelfedezése egybeesett a téma
iránt megélénkült nemzetközi érdeklődéssel. Az eredeti?másolat kérdésköre a
háború után a neoavantgárd expanzív törekvéseivel párhuzamosan került a
tudományos kutatás látókörébe. A modern fogyasztói társadalom képi
tömegtermelésére reflektáló pop art irányzatok hátterében a hatvanas-hetvenes
években sorra nyíltak a témát elemző kiállítások. A posztmodern fokozott
történeti érzékenysége új lökést adott e folyamatnak, aminek köszönhetően a
tárgykör napjaink egyik legtermékenyebb és legizgalmasabb kutatási területévé
vált. E vizsgálódásoknak köszönhetően ma már nyilvánvaló, hogy a másolás közel
sem a képzőművészetek periférikus jelensége, hanem olyan széles körű
tevékenység, amely minden korban a művészi praxis szerves része volt. Tágabb
értelemben ? amint arra Georg Kubler immár klasszikussá vált tanulmányában
rámutatott ? a másolás, az ismétlés mindennapjainkban összehasonlíthatatlanul
sűrűbben előforduló kulturális gyakorlat, mint az újítás. A múlt átlátható
?mintázatát? éppen az állandóságot biztosító konvenció teremti meg. Hogy a
másolás nem feltétlenül az invenció hiányának jele, azt a másolatokat,
variánsokat, átiratokat készítő művészek impozáns névsora is bizonyítja, köztük
olyan újító, stílusteremtő klasszikusokkal, mint Tiziano, Rubens, Tintoretto,
Poussin, Greco, Delacroix, Géricault avagy a modernizmus úttörőinek köréből
Manet, Degas, Cézanne, Matisse és Picasso. Balló másolatait nem kizárólag
önértékük teszi különösen fontossá a mai művészettörténeti kutatás számára,
hanem az a tény, hogy esetükben kivételesen gazdag tárgyi és írásos forrásanyag
áll az utókor rendelkezésére. Annak ellenére, hogy a források gyakorta utalnak
19. századi alkotóink másolataira, ezek többsége megsemmisült, szétszóródott
vagy azonosításuk mára már lehetetlenné vált. Balló gondos végrendeletének és
nagylelkű adományának köszönhetően azonban másolatainak páratlanul teljes
kollekciója maradt ránk. Datálásuk, születési körülményeik és utóéletük
vizsgálatát az alkotó feljegyzései segítik. Balló saját másolatait kísérő
kommentárjai, illetve Ybl Ervin által közölt naplója és levelei segítségével,
utólag nagy pontossággal rekonstruálhatóak a szerző eredeti intenciói is. A
művek egykorú nyilvános bemutatóinak köszönhető élénk sajtóvisszhang nyomán
nyomon követhető a kópiák befogadástörténete is. E források révén világosabb
képet alkothatunk arról, hogy az 1880 és 1930 közötti fél évszázadban milyen
szerepet töltött be a másolás a művészi gyakorlatban, milyen funkciókat
töltöttek be a kópiák a későbbiekben, s hogyan vélekedett e művekről a közönség
és a műkritika. Az érvek és ellenérvek, magasztaló dicséretek, ingerült
vádaskodások és szarkasztikus bírálatok szövevénye olyan esettanulmány, amely
alapvető adalékot nyújt a másolat koronként változó történeti megítéléséhez.
(Részlet Révész Emese A művészi másolat helye és szerepe a századforduló magyar
művészetében. Balló Ede kópiái című tanulmányából) A kötet adatai: Kötés:
puhatáblás Megjelenés éve: 2004 Terjedelem: 151 oldal Tartalomjegyzék: TARTALOM
Révész Emese: A művészi másolat helye és szerepe a századforduló magyar
művészetében 11 Gosztola Annamária: Balló Ede másolatai a Szépművészeti
Múzeumban 59 Forrai Kornélia: Balló Ede festéstechnikája 73 Hessky Orsolya:
Akvarellmásolatok a XIX. századból 81 Függelék 93 Gosztola Annamária - Papp
Katalin - Révész Emese: Balló Ede (1859-1936).Életrajzi kronológia 95 Papp
Katalin - Révész Emese: Válogatás Balló Ede írásaiból 98 Válogatás Balló Ede
nyomtatásban megjelent írásaiból 106 Balló Ede írásai 111 Adattár 113 Gosztola
Annamária - Papp Katalin - Révész Emese: Balló Ede művészi másolatainak
katalógusa 113 Révész Emese: Balló Ede művészi másolatkiállításai 133 Révész
Emese: Az I. számú Mesteriskola másolatgyűjteményének rekonstrukciója 137 A
kiállított művek jegyzéke 138 Rövidítésjegyzék 146 Névmutató