Legyen meg a Te akaratod ?Sok minden forgott bennem. Máris feladjam az
önállóságomat? Ilyen fiatalon nem akartam még férjhez menni. Amikor értésére
adtam, hogy bár nagyra becsülöm, nőként nem érzek vonzalmat felé, ő
elmosolyodott, és így válaszolt: ? Ez nem probléma. Az a kérdés, mit akar Isten.
Ha Ő akar egy házasságot létrehozni, akkor a kellő időben a kölcsönös vonzalmat,
szeretetet is megadja. Ebben egyetértettünk, magam is így gondoltam. Egyrészt
jólesett hallanom a hitnek ezt a bizonyosságát, másrészt bosszantott is egy
kicsit. Irritálta az egómat hogy ennyire biztos a dolgában. Azt mondta, most nem
részletezi, hogyan győzte meg őt Isten, nem akar befolyásolni. Kérdezzem meg én
is az Úr akaratát, ő pedig vár a válaszomra. ? De lehet, hogy három évig is
várni kell rá! ? Akkor három évig várok.? (Részlet a könyvből) Nem várakoztatta
meg ennyire kérőjét: három nap múlva igent mondott. Környezete értetlenül
fogadta döntését, mert többen is udvaroltak neki, jónak ígérkező partikat
utasított vissza. Házasságát a nincstelen, árva fiúval szinte senki sem
támogatta. Barátai és távolabbi jóakarói megpróbálták lebeszélni. Az ateista
társadalom osztályidegen ellenségként, jobb esetben bolondként tekintett rájuk.
A ?békepapok? rossz szemmel nézték, hogy a vasárnapi istentiszteletek mellett
felekezeteken átívelő házi imaközösségekbe is eljárnak hétköznap, ezért a
gyülekezetből kizárták őket, és országos tilalmat rendeltek el: az egyház
lelkészeinek tilos volt összeadni őket. Később, a kommunista rendszer enyhülése
idején, az egyház visszavonta kizárásukat. Édesanyánk emlékiratait 2005-ben
adtuk ki először. A könyvet hosszú évek során érkező, kitartó felkérések előzték
meg, mire rászánta magát az írásra. Alábecsültük az igényt, a könyv hamar
elfogyott. A most megjelenő emlékirat terjedelme az első kiadásnak több mint
kétszerese. A szöveg naplószerű feljegyzésekkel, helyenként pedig a családtagok
kiegészítő megjegyzéseivel, reflexióival bővült.